Evanescence: (Fallen) Amikor megjelent a Bring Me To Life című Evanescence szám, mindenki rögtön a Linkin Parkhoz kezdte hasonlítani. Való igaz, az említett dal szerkezete és hangzása követi a nu-metál receptet. A Fallen című debütáló lemezt végighallgatva azonban számos meglepetés éri a hallgatót: kiforrott hangzás, spirituális témák jellemzik a lemezt.
Ha olyan új zenekar bukkan fel a nemzetközi zeneiparban, akik egy számmal rögtön hatalmas sikert aratnak, elkezdődnek a kategorizálások és összehasonlítások. A Fallen című lemezzel debütáló Evanescence-t első száma, a Bring Me To Life után mindenki a Linkin Parkhoz hasonlította. Valóban felfedezhetőek hasonlóságok, mindkét zenekar szívesen használ egyszerre lírai zongoraszólamokat és zúzós gitártémákat. A Linkin Parkhoz való hasonlítás inkább abból fakad, hogy a Bring Me To Life-ban szerepel egy rövid rap-rész is, ez azonban korántsem jellemző a többi dalra.
A nu-metálon kívül a szaklapok gótikus rockot, és azon belül a Type ’o Negative együttest emlegetik az Evanescence kapcsán. Ez is helytálló, hiszen a Fallen rendkívül komor hangulatú album, egyfajta utazás egy másik dimenzióba.

Érdemes félretenni a zenei előítéleteket, mert a Fallen nagyon erőteljes lemez. A húszéves Amy Lee rendkívül tiszta és karakteres hangja az első számtól az utolsóig magával ragadja a hallgatót, és nehéz szabadulni a bűvköre alól. Az album legszebb dala szövegét és zenéjét tekintve egyaránt a My Immortal, ami teljesen elüt attól a képtől, ami a Bring Me To Life után kialakult az Evanescence-től.
Hangzását tekintve komplex lemez a Fallen: jól megférnek a metálgitárok a klasszikus zongorahangzással, a szimfonikus alapok a digitális hangeffektekkel. Mindezt jól kiegészítik, és mintegy magasabb fokra emelik a gyakran használt énekkórus betétek.